Castelbajac lovag

Jean-Charles de Castelbajac neve a mai generáció számára már kevésbé ismert, pedig a 80-as, 90-es években nem volt olyan vörösszőnyeges esemény, ahol ne képviseltette volna magát. Eltűnésének az lehet az oka, hogy a ruhatervezés mellett elkezdett foglalkozni a design világával is. A mindig különlegeset alkotó Castelbajac 2010-es őszi/téli kollekciója mellett azonban nem tudott elmenni egy divatmagazin sem szótlanul. Az egész bemutatót egy koncepció uralta, a középkori lovagok világa. A nem mindennapi látványt tovább fokozta a kifutóra épített lovagvár,amely megfelelő hangulatot nyújtott a ruhák bemutatásához. A kollekcióban a középkor összes fontos kultúrtörténeti időszaka helyet kapott, így fellelhetőek benne a román kor sötét világára utaló páncélok, a gótika színes ólomüveg ablakai és az itáliai reneszánsz derűs madonnái és angyalai is.

Az első ruha előrevetíti a későbbi koncepciót. A szürke miniruha mintázata a középkori várak kőfalát idézi, amely fekete kiegészítőkkel igazi várúrnős megjelenést kölcsönöz viselőjének.



A középkori lovagi páncélokat idéző miniruhában "szexi Jean D'Arc" lesz minden hétköznapi nő. A szegecsek arról árulkodnak, hogy viselőjük kemény és harcias, akárcsak a franciák Szent Johannája.

A pácélok mellett nem hiányozhatnak a sisakok sem, melyeket szintén a középkori lovagok viselete ihletett. A bemutatón többször is felbukkant a sisak, hol bársonyos fekete, hol erős piros színben.


Az áttetsző, fekete mintás body-n meg is jelennek a páncélos vitézek. A rajzok olyanok, akár a Képes Krónika illusztrációi, tehát korabeli, naív stílusú az ábrázolás.


A gótika hatott a kollekció egyik "csúcsdarabjára",amelyen ötvöződik a középkor és a modern hatás. A színes ólomüveg ablakok misztikuma és a letisztult formavezetés mellett megjelennek a legószínek, melyek még eredetibbé és újszerűvé teszik a ruhát.


Az kollekció színvilágán Castelbajac legómániája érződik, gyakran kerülnek elő a legóból ismert alapszínek: fekete,fehét,piros,kék,sárga,zöld. Ezek a színek uralják azt a fekete koktélruhát is, melyet az itáliai renenszánsz ihletett meg. A fekete ruhán legószínekkel kirakott angyal emlékeztet Leonardo da Vinci "Angyali üdvözlet" című képének Gábriel arkangyalára.



Az itáliai reneszánsz hatott arra a csíkos felsőre is, amelyről első ránézésre annyit tudunk megállapítani, hogy egy szent feje díszíti. Kutatás közben több olyan ábrázolásra bukkantam, amelyek ihletői lehettek a mintának. A fej lehet Jézusé, Máriáé,illetve szenteké (pl: Szent Sebestyén) és angyaloké is. Az itt megjelenített festmény csak egy lehetőség a sok közül.
Az angol, illetve a spanyol reneszánszot idézi Castelbajac elegáns, fekete bársony kosztümje. Gyakran látunk hasonló felsőrészt I.Erzsébeten, illetve a középkori spanyol infánsnőkön is. Juan Pantoja, spanyol udvari festő Valois Izabellát, illetve Ausztriai Margitot festette le hasonló öltözékben.


Szintén az angol reneszánsz hatását lehet érezni azon az elegáns fekete felsőn is, amelyre drágakövekre emlékeztető színes díszeket varrtak. A hatalmas, drágakövekkel ékesített ruhák nem álltak távol a középkori uralkodóktól. Ha pedig egy nő állt az ország élén (ahogyan I.Erzsébet Angliában), még díszesebbre tervezték ruháit. Castelbajac a felsőhöz bársony rövidnadrágot álmodott meg.


Read More