Trendkörkép 2010 ősz-tél

A legtöbb női magazin szeptemberi száma arról szól, mit viseljünk az elkövetkezendő időszakban, mi trendi és mi az, amit jobb a szekrényben hagyni. Ezzel a sietséggel talán azt próbálják elkerülni, hogy az olvasók a nyár végének közeledtével nehogy depresszióba essenek. Én is azért írok a legújabb téli trendekről, hogy az olvasók ötleteket gyűjtsenek, tervezgessenek, ahelyett, hogy azon szomorkodnának, hogy hamarosan beköszönt a sötét és hideg tél. Ennek az időszaknak is megvan a jó oldala, hiszen ilyenkor lehet felfrissíteni a gardróbot!


1. VÖRÖS
Szinte kivétel nélkül az összes tervező kollekciójában szerepel a piros szín. Hol vibráló piros, hol mélyvörös, a sötét, egyhangú téli napokat ezzel a színnel garantáltan fel lehet dobni. A piros szín feldobja az arcunkat, ha télen sápadtak vagyunk és egy kis színt visz a sötét öltözködésbe is. A Versace narancsszínbe hajló vörös kabátját szőrrel díszítette, míg Sonia Rykiel inkább a kiegészítőkre helyezte a hangsúlyt, nem mindennapi hajpántokkal. A Lanvin-ház a puffos ujjú kabátkája nagyon nőies külsőt kölcsönöz viselőjének. A Givenchy a minimalizmust követte, amikor megalkotta egyszerű, letisztult vonalú télikabátját, míg az Armani inkább a rafinált szabásvonalakat részesítette előnyben.


2. ARANY
A tél a bálok, ünnepségek ideje, a csillogó ruhák és kiegészítők szezonja. A tervezők ezért a téli kollekcióikba mindig belecsempészik az aranyat, ezüstöt és egyéb metálosan fénylő színeket. Az arany egyeduralma azonban mégis megdönthetetlen, hiszen nemcsak azt árulja el viselőjéről, hogy nagyon elegáns, hanem azt is, hogy van elég bátorsága felvállalni önmagát. Az arany központi szerepet kapott a Balmain bemutatóján, ahol nemcsak a rövid koktélruha, de az elegáns, hosszú estélyi is ebben a színben csillogott. Alexander McQueen utolsó kollekciójában is megjelent az arany, például az arany tollakkal díszített estélyin is, ami igazi királynői megjelenést biztosít viselőjének. A Moschino az indiánok rojtos poncho-it idézte meg, meghökkentő módon: arany színben. Rachel Roy a magasfény helyett az arany matt árnyalatába öltöztette modelljeit.


3. SZATÉN
Szintén a báli szezonhoz kötődik a szatén anyag is, amelyet esése miatt gyakran alkalmaznak estélyi ruhák anyagának. A Moschino Cheap & Chic puncsszínben álmodta meg az estélyijét, főleg fiataloknak. Nina Ricci a halványrózsaszínt alkalmazta. A kék árnyalatai is gyakorta megjelentek a kifutón. Alberta Ferretti hideg jégkéket használt, melynek színét jól ellensúlyozza a ruha rövidsége. Oscar de la Renta hosszú estélyije a türkiz gyönyörű árnyalatában vibrál. A ruhát a 20-as 30-as évek hollywood-i dívái ihlették. Az Yves Saint Laurent divatház szintén türkizkéket választotta. A ruha érdekessége a különleges vállmegoldás, melyen - akárcsak a kollekció többi darabján - érződik, hogy a kreációra erősen hatottak az apácák viseletei.


4. KIS FEKETE
A "kis fekete" ugyan nem kapcsolódik szervesen a báli szezonhoz, mégis ebben az időszakban hordjuk legtöbbet kedvenc fekete ruháinkat. A tervezők is gondoltak erre, nincs olyan divatház, amelynek kifutóján ne lett volna az elegáns fekete ruhából. Oscar de la Renta a minden télen divatos csipkét alkalmazta. A Marchesa csillagokkal díszített ruháját láthattuk már a Szex és New York 2 egyik premierjén is. Carolina Herrera feketéje visszafogott, mégis nagyon mutatós, a tervezőnő szintén csipkét alkalmazott. Diane Von Furstenberg ruháját a látványos vállmegoldás dobja fel,valamint az anyag élénk feketéje. Galliano a Diornak olyan kis feketét tervezett, melynek különlegessége, hogy a bőrruha egyszerre elegáns és dögös is.

5. ÁLLATMINTA
Az állatminták már több éve hódítanak, így nem hiányozhattak a téli kollekciókból sem. A Gucci kabátja elegáns viselet, melyet az utca embere is bátran hordhat. Aki a Moschino kabátját választja, az valószínűleg szereti, ha a figyelem középpontjában van. Malandrino kabátját nemcsak a minta, de a hármonegyedes ujj is feldobja, amelyhez ha hosszú, fekete bőr kesztyűt párosítunk, igazán elegánsak lehetünk. A Balmain alkalmi ruháját díszítette vele, nemcsak a minta, de a szoknya hossza is elég vad. A tél legkreatívabb állatmintás ruhája mégis a Moschino Cheap & Chic kollekció "kiscicája", állatmintás kabátban, sapkában és csizmában.


6. SZŐRÖS CSIZMA
Újra visszatért a divatba a szőrös csizma! Akinek tetszik, hordja bátran, nagyon divatos lesz ebben a szezonban. A D&G és a Chanel házaknál az extrém, szőrös csizma szinte főszerepet játszott ebben a szezonban, valamennyi modellüket ezzel a hótaposóval küldték kifutóra. A Chanel bemutatóján amúgy is fontos szerepet kapott a tél, hideg, Lagerfeld a kifutót is a jéghez hasonló anyagból álmodta meg. Mások visszafogottabbak voltak. Zac Posen bemutatóján a szőrös bokacsizmát miniszoknyával hordták a modellek. Michael Kors pedig puha anyagú, meleg, pasztellszínű hótaposókat tervezett, amelyek nemcsak a zord téli időjárás esetén tökéletes,de őszi színei miatt a késő őszi időszakban is.


7. 50-ES ÉVEK
Visszatértek az 50-es évek! A divat újra nyit a nőies formák és szabásvonalak felé, visszatér a szoknya, az elegáns retikül és a körömcipő. A divatmagazinokban "First Lady" stílusnak is nevezik ezt az irányzatot, Jackie Kennedy után, aki mindig elegáns volt és nőies, de emellett megmaradt trendinek is. A Prada kiskosztümjeit Coco Chanel stílusa ihlette meg, a Marni szettjében az 50-es, 60-as évek inkább a mintázatban tér vissza. Jason Wu pörgős szoknyáival idézi az 50-es éveket. A Louis Vuitton téli kollekciója maga a megtestesült nőiesség, gyönyörű ruhák, apró táskák, körömcipők, kesztyűk, kendők és színes napszemüvegek jellemzik. Isabel Marant az 50-es évek lázadó stílusát alkalmazta nagyon jól: lófarok, csillogó dzseki, feltűrt csőfarmer és körömcipő.

Read More

Apácák a kifutón

Ez a már-már szentségtörő gondolat régóta foglalkoztatta a divatvilág nagyjait, hiszen az ötlet nemcsak figyelemfelkeltő, de megbotránkoztató is. Máig emlékezetes a United Colours of Benetton 1991-es divatkampánya, ahol egy fehér ruhás apáca és egy fekete ruhás pap csókjának lehetünk szemtanúi. A fotókat az olasz Oliviero Toscani készítette - azóta is a Benetton kampányok elsőszámú fotósa - aki híres elgondolkodtató, néha sokkoló képeiről. A Vatikánban természetesen azonnal tiltakoztak a fotók ellen és szentségtöréssel vádolták a Benettont, valamint Toscanit. A botrányos fotó mégis vízválasztó volt a divat történetében, olyan tabut döntött le, ami után a tervezők sokkal bátrabban nyúltak ehhez a témához. Először a bigott katolikus Olaszországban lett népszerű az egyházi viseletek "világivá" alakítása, ami az olasz tervezők dekadens,"képromboló" mentalitásával magyarázható. Később a szintén katolikus Spanyolország és Franciaország divatjában is elterjedt ez a trend. Manapság már egyáltalán nem meglepő, ha egy-egy magazin címlapján, esetleg a kifutón találkozunk az apácák hatását tükröző darabokkal.

Erősen jelenik meg az "apácatrend" Rick Owens 2009-es tavaszi kollekciójában, ahol a modellek fekete ruháin, valamint a fejkendőkön érződik, hogy a tervezőt az egyházi ruhák ihlették. Mások szerint ezek a kendők nem is a katolikus apácák viseletére, hanem sokkal inkább az ókori Egyiptom papnőinek fejkendőire hasonlítanak.
Idén is aktuális a trend, az Yves Saint Laurent 2010/2011-es őszi kollekciójának bemutatóján is feltűnt egy-egy apáca a kifutón. Stefano Pilati, az YSL előszámú tervezője az egyházi ruhákat a divatházra jellemző párizsi sikkel ötvözte.

Emlékezetes apácás divatanyaggal jelentkezett 2008-ban a POP magazin. Már a címlapon is egy fekete csipkeruhát viselő apáca pózol, ezzel előrevetítve az újságban található divatanyagot. A fotókon többnyire elegáns fekete ruhába öltözött, illetve félmeztelen apácák szerepelnek. A képek komorságát a fekete-fehér színvilág még fokozza. Ha ez a fotósorozat tíz évvel ezelőtt jelent volna meg, valószínűleg hatalmas felháborodás követte volna, de 2008-ban ezen a témán és megvalósításon már senki nem lepődött meg.

Lara Stone topmodell a francia Vogue egyik divatanyagában változott szexi apácává. Nemcsak a fűzős ruha, de a vörös körmök és az erős rúzs is a hatást erősítik.

Emma Watsont Karl Lagerfeld öltöztette apácának a Crash magazin fotózásán, ahol maga a mester készítette a divatfotókat.

Steven Meisel fotós "Organized Robots" elnevezésű divatanyagának modelljei szintén az apácák fejkendőihez hasonló viseletben szerepelnek.

Read More