Velence

A Moschino idei, őszi-téli kollekciójának fotósorozata adta az ihletet az itt következő bejegyzéshez. A divatfotók különböző időpontokban, eltérő tervezők ruháit mutatják be, egyetlen közös pont azonban összeköti mindet, ez pedig a helyszín: Velence. A képek tanúsága szerint a divatfotósok előszeretettel választják a "lagúnák városát" helyszínként, melynek oka nemcsak a hely középkori hangulatában keresendő, hanem abban a misztikusságban is, ami évszázadok óta körbelengi a várost. A maszkabálok, szűk sikátorok és csatornák mind hozzájárulnak a rejtélyességéhez.



Simon Songhurst fotós az S Magazine-nak örökítette meg a "lagúnák városát". Képén a rejtélyesség és misztikusság mellett Velence másik jellemzőjét, a romantikusságát állítja középpontba a vörös rózsával és az olasz eleganciával.


Mario Testino sztárfotós egy 2005-ös Vogue számára készített fotósorozatot a városban, a főszerepben Natalia Vodianova-val. Ő is Velence romantikus oldalára helyezte a hangsúlyt, már maga a cím: "That's Amore" is sokat elmond. A képek színei világosak, napsugarasak, a beállításokon pedig látszik, hogy a modell és a ruhák bemutatása mellett kicsit az is célja volt, hogy Velencét sikerüljön lencsevégre kapnia. Nagyon jól sikerült képek lettek (bár Testino ritkán szokott hibázni!), remekül visszaadják a hely hangulatát. Meg kell említeni a sorozatban szereplő ruhákat is, melyek egytől egyig gyönyörűek, méltóak egy ilyen szép városhoz.



A 2007-es Diesel-kampányban szintén feltűnik Velence. A - főleg farmerokat gyártó - cég ezzel a reklámmal akarta felhívni a figyelmet a globális felmelegedés veszélyeire, ezért a képeken a megszokott velencei galambok helyett a trópusi éghajlatot kedvelő papagájokat láthatjuk. A fotóknak erősen photoshop hangulata van, mégis érdemes eljátszani a gondolattal, milyen lenne, ha a Szent Márk téren galambok helyett papagájokat etetnénk.



A soron következő egy egészen különleges fotósorozat. Nemcsak a helyszín, hanem a modell, az alkotó és az egész koncepció miatt is. A képeken Lara Stone szupermodell látható, aki több éve vezeti a modellek toplistáját, ő a legfoglalkoztatottabb és legsikeresebb a szakmájában. A fotós Karl Lagerfeld, aki a Chanel-divatház igazgatója, és akit istenként tisztel az egész divatvilág. Ez alkalommal nem tervezőként, hanem fotósként mutatta meg tehetségét. A képeken Peggy Guggenheim műgyűjtő milliomosnő velencei életét követhetjük nyomon, aki körbeutazta a világot, híres művészekkel ismerkedett, mozgalmas és élményekben gazdag életet élt. Unokatestvérével több múzeumot is alapítottak, ezek közül az egyik Velencében található. Az utolsó, fekete-fehér képen az eredeti Peggy-t láthatjuk.




A velencei fotók sorát az olasz Grazia magazin idén szeptemberi képei zárják. A ruhák tekintetében itt is az elegancia dominál, az estélyik és báliruhák sokasága. A fotókon már érezni az ősz közelségét, kevésbé nyáriasak a fények, sőt, a fekete-fehér képen szinte télies hangulatot lehet érezni. A bejegyzésemet az aktuális kedvenc divatfotómmal, a meggypiros estélyiruhás képpel zárom.


Read More

A fauvizmus és a colour blocking

A mai bejegyzésemben nemcsak a divat kap nagy szerepet, hanem a művészettörténet is, ezért ez kicsit eltér az eddigi írásaimtól. Az ötlet onnan jött, hogy nemrég megnéztem egy fauvista kiállítást a Szépművészeti Múzeumban, a képeket nézegetve pedig rengeteg hasonlóságot fedeztem fel a fauvizmus és az idén divatos trend, a colour blocking között. Összegyűjtöttem néhány képet, amelyeken érződik, hogy a trend egyik forrása valószínűleg ez a festészeti stílus lehetett.

(Henri Matisse)

A fauvizmus irányzata (melynek jelentése: "vadak") a 20. század elején, a francia impresszionizmusból nőtt ki. Előképeinek tekinthető Van Gogh és Gauguin művészete. Jellemző rá, hogy színeket a korábbiaknál szabadabban, harsányabban alkalmazták, az ábrázolt testek formáit színfoltokkal jelenítették meg. A tiszta, keveretlen színek és a valós látvány között nem volt összefüggés, például egy fának is lehet piros törzse, vagy egy folyó is lehet lila színű. Gyakran az árnyékolást is harsány színekkel oldották meg,  melyeket keverés nélkül, közvetlenül tubusból vittek fel a vászonra. Szívesen alkalmaztak össze nem illő, vagy kontrasztban álló színeket, legtöbbször mégis sikerült megtalálniuk az egyensúlyt, harmóniát a képeken. Az irányzat legjelesebb képviselői közé tartozott Henri Matisse vagy André Derain is.


(Kees Van Dongen)

Most pedig néhány szó a colour blocking trendről. Ennek a divatirányzatnak az a lényege, hogy harsány színű, gyakran kontrasztban álló ruhadarabokat párosítunk, függetlenül attól, mennyire illenek össze. Így akkor sem visz el a fashion police, ha a rózsaszínt pirossal, a narancssárgát lilával viseled. Szinte minden divatház kifutóján látni lehetett egy-egy ilyen összeállítást, így nemcsak idén nyáron, de jövőre is hódítani fog a trend. A sztárvilágban szintén nagy népszerűségnek örvend, egyre többen merik bevállalni a merész összeállításokat. Leggyakoribb kombinációk a piros-pink, lila-narancssárga-zöld, lila-kék, zöld-kék. Egyes tervezők mindehhez még élénk színű sminket is ajánlanak, de a legtöbb helyen a színkavalkád mellett inkább a natúr sminket alkalmazták, mely jobban kiemeli a ruhákat és nem az arcot hangsúlyozza.


(Karen Fields)
Tomcsányi Dóri tervező a sötétebb pink színt párosította zölddel és rózsaszínnel. Ő az egyik első magyar tervező, akire hatással volt a colour blocking trend. A kép legújabb kollekciójából való.


 (André Derain)
Itt is látni, hogy a rózsaszínt minden további nélkül lehet hordani pirossal. Ha ez nem volna elég feltűnő, a vibráló színű sárga táska még rátesz egy lapáttal. Csak a legmerészebbeknek!


 (Márffy Ödön)
A lila-királykék az egyik leggyakrabban megjelenő kombináció, mert annyira nem vad, mégis egyedi. A hozzá választott sárga cipő merész húzás, de a fehér blézer kompenzálja a színkavalkádot.


(Henri Matisse)
Szintén gyakori a sárga-kék-zöld összhangja, annak ellenére, hogy általában azt mondják, a kék és a zöld nem illik össze. Hogy mégis meglegyen az egyensúly, egy olyan kiegészítőt lehet hozzá választani, ami mindkét színnel összeillik (sárga).

Read More

Divatkalauz 2011 ősz-tél

A divat világában szeptemberben minden az új trendek körül forog, így én sem mehettem el mellette szó nélkül. Végigtanulmányoztam a nagyobb divatházak őszi-téli kollekcióit és a gyakran, több tervezőnél is megjelenő színeket, darabokat összeválogatva készítettem egy kis áttekintést, hogy a Divatkirályság olvasói könnyebben eligazodjanak az idei téli trendek között.

Színek:
Ha megnézzük a legnagyobb divatházak őszi-téli kollekcióit, egyértelműen a fekete szín dominál. Vannak tervezők, akik ezekben a hónapokban csak tetőtől talpig feketében engednének ki minket az utcára. A sötét egyhangúság mellett azért minden évben megjelenik pár olyan színárnyalat, amiből érdemes beszerezni egy-egy téli ruhadarabot. Idén is van választék:

A piros szín idén is trendi, szinte az összes tervező kollekciójában megtalálni. Jót tesz az ember hangulatának és a szürke, téli napokat feldobja a rengeteg árnyalatban pompázó piros. A kifutókon az élénk, narancssárgás variációk mellett feltűnik a tűzoltópiros, a meggy és a sötétebb, bordósabb árnyalatok is. Kiegészítőknek piros, illetve fekete darabokat ajánlanak a divatházak.



Továbbra is hódít a fehér! Idén is nyugodtan be lehet öltözni hópehelynek, lehet kötött pulóver, meleg kabát vagy kisestélyi, a trend nem változik.



A rózsaszín új színfoltként jelenik meg több tervező téli kollekciójában is. Míg az előző években csak néhány világosrózsaszín estélyit láthattunk, addig idén a halványtól az eperszínen át a pinkig rengeteg árnyalatot használnak. Nemcsak a télikabátok, de a pulcsik, esőkabátok és az elegánsabb kisestélyik is a rózsaszín valamely tónusában tündökölnek.



Szkarabeusz: az ókori Egyiptomban mágikus képességet tulajdonítottak neki, amiben gyönyörű, csillogó zöld színe is közrejátszott. Idén télen az ehhez hasonló fényes anyagú, fémesen zöld színű öltözékek is divatosnak számítanak. A bevállalósabbak a Roberto Cavalli-féle zöld blézert is viselhetik, a kevésbé bátraknak pedig ott van egy-egy elegánsabb zöld szaténruha, kisestélyi.



Fekete ruhákból Dunát lehetne rekeszteni, ezért itt inkább a bálokkal, ünnepekkel teli hónapok kulcsdarabjaiból, a fekete estélyikből mutatok ízelítőt. A ruhák a hidegre tekintettel minden esetben hosszúak, azonban láthatjuk, hogy a vállmegoldás minden tervezőnél más és más. Akad pántnélküli, spagettipántos, nyakbakötős és csipkebetétes is.



Kiegészítők:
A tél elmaradhatatlan kellékei a sapkák, kalapok, kapucnik. Idén sincs másképp! Ezek a ruhadarabok nemcsak praktikusak, de nagyon egyedivé lehet varázsolni velük a megjelenésünket. A sapkák helyett idén az elegánsabb, ősziesebb kalapok a divatosak. Emellett hódítanak a különböző egyenruhákhoz társítható tányérsapkák, valamint Vivienne Westwood újra divatba hozza a kendőt. Kapucnik terén is az elegánsabb, meleg szőrrel borított darabok az irányadók. A szín nincs kőbe vésve, lehet fehér, fekete vagy barnásabb árnyalatú is.






Read More

A legszebb őszi divatkampányok

A mai bejegyzésem kicsit eltérő, mint az eddigiek, ugyanis itt a képeken lesz a hangsúly, nem pedig a szövegen. Az ősz mindig jó alkalom arra, hogy a divatházak előrukkoljanak valami különlegességgel, újdonsággal, amelyet csodaszép kampányfotókon tárnak a világ elé. Ezeken a képeken nemcsak a ruhákat és kiegészítőket, de a fotók koncepcióját, hangulatát is érdemes megfigyelni.

Nálam idén ősszel Tom Ford vitte el a pálmát, a Violet Blonde parfümje reklámjával. Nagyon tetszenek az ibolyák a modell (Lara Stone) mögött, illetve a rúzs színe, amelyet ugyan utcai viseletnek nem tudnék elképzelni, de tökéletesen illik a kép színárnyalataihoz, hangulatához.


A Mulberry divatház igazi őszi fotósorozatot készített egy erdei álomvilágról, melyben a falevelek színében pompázó ruhák mellett hatalmas papírrókákat, madarakat és tojásokat láthatunk.



A Chanel-kampányok közül kettőt is szeretnék kiemelni. Az "elő-őszi kollekció" fotóján a modell leginkább egy bizánci császárnőre emlékeztet, akinek a ruháján, sminkjén az ősz színei köszönnek vissza. A másik a Chanel őszi-téli kollekciója, melyben a modellek fekete kiscicaként pózolnak.



A Moschino nem akarja, hogy tél legyen, ezért képein a napfényes Velencét láthatjuk, a modellek pedig a nyár örök trendjét, a matróz stílust viselik.


A Miu Miu fotóin ellenben az ősz színei, a barnás, drappos árnyalatok dominálnak. A síneken szomorkodó "kislány" pedig a fotósorozat legjobban sikerült képe.


Az egyedi, néha őrült ötleteiről ismert Marc Jacobs idén ősszel Helena Bonham Cartert kérte fel modelljének. Nem beállított divatfotókról van szó, sokkal inkább spontán megőrülés eredményei lehettek, amelyhez a bolondos színésznő láthatóan remek partner volt.


Egyik kedvenc őszi kampányom a Fendi fotósorozata, melynek helyszíne egy festőművész műhelye. A képeken nemcsak a modelleket és a ruhákat láthatjuk, de az alkotó művész munkájába is bepillanthatunk. A háttérben álló, elmosódott, vízfestékkel készült festmények még különlegesebbé teszik a képek hangulatát.




Az utolsó fotósorozatot azért hagytam a végére, mert magam sem tudom, hogy tetszik-e. Soha nem értettem azokat a szülőket, akik nemcsak maguknak, de kisbabáiknak is márkás, designer ruhákat vásárolnak. A Dior pont ezekre a szülőkre gondolva alkotta meg Dior Baby kollekcióját a legkisebbeknek. Számomra furcsa, ahogy ezek a kisgyerekek pózolnak, illetve már eleve az is, hogy miért kell egy 4-5-6 éves lurkónak talpig Diorba öltöznie. Azonban nem hagyhatom figyelmen kívül, hogy a ruhák tényleg szépek, illetve tetszik a kastély is, mint helyszín, a babaszíneivel és rokokós indáival. Összességében egészen különleges hangulatot árasztanak a Dior képei.




Read More