A zene és a divat

A zene a történelem folyamán folyamatosan meghatározó szerepet töltött be az emberek életében. A hallgatásának öröme mellett ihletet adott irodalmi művek, költemények, képzőművészeti alkotások születéséhez, de a divatra tett hatása is elvitathatatlan. Ebben a bejegyzésben olyan ruhákról, cipőkről írok, amelyeknek a zene, valamint a hagszerek voltak az ihletforrásai.

Zongora:

A zongora billentyűinek fekete-fehér színe gyakran megjelenik öltözékeken. Ilyen például a Chanel 1987-es kollekciójából származő "zongoraruha" is, melyet - e két szín köztudottan nagy rajongója - Karl Lagerfeld tervezett. A ruha sikeres divattörténeti karriert futott be, melynek végállomása a londoni Victoria & Albert Museum lett, ahol azóta bárki megcsodálhatja a legendás öltözéket.





De a zongora nemcsak a ruhákra, hanem a cipőkre is nagy hatást tett. Charlotte Olympia "Piano Shoes"-a szintén ezt a hangszert igyekezett "cipőformába" önteni, melynek eredménye egy nem mindennapi, ugyanakkor rendkívül elengáns magassarkú lett.
Gitár:

A gitár, mely sokak szerint a hangszerek legmenőbbike, szintén hatással volt a divat alakulására. Jeremy Scott néhány éve rukkolt elő az általa tervezett gitárruhával, melynek alakját feszes anyaga miatt, annak viselője adja meg. A tervező így vont párhuzamot a női test és a gitár alakja között. Ha megnézzük Jeremy Scott többi ruháját láthatjuk, hogy nem ez volt az első eset, amikor a zene határozta meg a tervezést, nemrég például Katy Perry jelent meg egy sárga, hangjegyekkel díszített J.S. miniruhában.


Max Kibardin cipőit elnézve, őt is megihlette ez a hangszer. A tervező a Chicks on Speed nevű együttessel - akiket Európa legvagányabb csajbandájának aposztrofálnak - közösen készítette ezt a különleges cipőt. Érdekessége, hogy nem a mintája utal a hangszerre, hanem ténylegesen húrok vannak rajta, így még jobban hasonlít egy valódi gitárra. Sajnos ez a hasonlóság a szépség rovására ment...




Hangjegyek:


A Dolce & Gabbana 2011-es őszi kollekcióját ellepték a hangjegyek! A ruhák alapszíne a fekete-fehér, mintájuk a kottát idézik, találni közük lenge nyáriruhát és a téli báli szezonra estélyit is. Ezekhez illő táskák és cipők is kaphatók az olasz tervezőpárostól.






Végezetül itt van az én szeményes kedvencem, Lauren Trump ruhája, melyet a fiatal tervező egy "Project Beethoven" nevezetű pályázatra készített. A versenyt sajnos nem ő nyerte, de nálam abszolút favorit a zeneszerző 7. szimfóniája által ihletett estélyiruha.


Read More

Betty Boop

Betty Boop olyan rajzfilmkarakter, akit mindenki ismer, ha nem is névről, de látásból biztosan. Ő volt az első és minden bizonnyal leghíresebb szexszimbólum a mozgókép világában. 1930. augusztus 9-én debütált a „Dizzy Dishes” című rajzfilmben, de ekkor még nem nőként, hanem uszkárként ábrázolta a megálmodója, Grim Natwick. Két év alatt változtatta át a ma is jól ismert Bettyvé, fekete bubifrizurával, fülbevalókkal és hatalmas szemekkel. Alakját Mae Westről, Helen Kane-ről és a húszas évek egyéb meghatározó sztárjairól mintázta. Kane emiatt be is perelte a filmstúdiót és Natwick-et is, mert állítása szerint Betty Boop ellopja a rajongóit.

Helen Kane
Népszerűségét később annak köszönhette, hogy a gondtalan, békés napokat, a jazz korszakát idézte a háború szörnyűsége alatt. A II. világháborúban az amerikai katonák gyakran az ő képével díszítették repülőgépeiket.


Betty Boop különleges helyet foglal el a női mesehősök között, hiszen esetében egy szexi nőről beszélhetünk. Az ebben az időben népszerű többi karakter, mint például Minnie Mouse, sokkal gyerekesebbek, komikusabbak voltak, emellett sokszor valamely férfi mesehős női megfelelőiként születtek. Betty ezzel ellentétben a nagybetűs NŐ-t testesíti meg: rövid ruhát és tűsarkú cipőt hord, szempillaspirált használ és testalkata alapján is nőies jelenség. Betty-t egy időben emiatt túl szexinek és kihívónak találták, így amikor az USA-ban bevezették a Hayes törvényt (a szexuális tartalmak sugárzásának tilalmát), konszolidálni kellett a karaktert. Így történt, hogy Betty hosszabb szoknyát kapott, melleit pedig kisebbre rajzolták.


Alakjának kettősségét az adja, hogy - bár teste nőies – ő maga kislányos vonásokkal is rendelkezik. Ez leginkább a fején látszik, ami nemhogy nem nőies, hanem már-már kisbabás. A szexi test és a babafej együttese adja alakjának komikumát. Vicces karakterére a rajzfilmekben, reklámokon erre még rá is erősítenek, például azon az 1931 karácsonyán készült képeslapon, ahol Betty vidáman kikacsint a nézőre, miközben a Mikulás ágyában fekszik. Éppen emiatt a kettősség miatt nem lehetett tudni pontosan, hogy mennyi idős is, mígnem rajzolója egy interjúban elárulta: hiába a formás test, a lecsúszott harisnyatartó és az, hogy a második legszexibb rajzfilmfigurának választották, Betty Boop mindössze 16 éves.


Mint minden lány, ő is követi a divatot, például a Chanel kis fekete ruhája is gyakran megjelenik a szereplőn. Emellett nagyon ad magára, minden filmjében más-más ruhában feszít.


Ugyan fénykorát a ’30-as, ’40-es években élte, mind 1960, mind 1980 környékén felbukkant. A 2010-es évre újra visszatért a divatba. Nemcsak az általa képviselt stílus (pin-up) terjedt el, de az ő képével díszített ruhák, tárgyak is nagy népszerűségnek örvendenek. Hatását mi sem bizonyítja jobban, mint hogy 2010 óta minden évben megrendezik tiszteletére a „Betty Boop Fesztivált”.

Read More