2014. december 31., szerda

2014 legszebb ruhái II.rész

A tegnapi I. részt követően itt a folytatás! A Top 10-es listát vezető 5 legszebb ruha, melyek között sorrendet felállítani szinte lehetetlen volt, de szerencsére végül szubjektív véleményem alapján sikerült megtalálnom mindegyik helyét! 


Minden kedves Divatkirályság Olvasónak sikerekben gazdag, csodaszép új évet kívánok! 


5. helyezett

Az idei évben Oscar-díjat nyert Lupita Nyong'o szebbnél szebb ruhákban jelent meg 2014-ben a vörösszőnyeges eseményeken. Nem félt merészebb, feltűnőbb színeket használni, emellett azonban sokszor előbukkant kislányos, hercegnős énje is. A listám 5. helyezettje a Prada-divatház égszínkék selyemruhája, melyet a színésznő az Oscar-díj átadó ünnepségen viselt. Lágy esése és pasztelles színe miatt azonnal beleszerettem az estélyibe, azonban Lupita csokoládébarna bőrén sokkal jobban mutat egy ilyen ruha, mint az enyémen.






4. helyezett

A dobogóról éppen csak lecsúszott Valentino szív mintázatú sötétkék estélyije. Az egész kollekció gyönyörű volt, így nehezen ment a választás, végül azonban emellett a ruha mellett döntöttem. A színei, illetve a mintája miatt számomra karácsonyi hangulata van, de akár a szilveszter éjszaka meggyújtott csillagszórók fényére is asszociálhatunk a ruha szoknyarészének mintája 
alapján.








3. helyezett

 A bronzérmet az Elie Saab Couture kollekció egyik legszebb darabjának adtam. A lila "ombre" estélyit a kritikusok lágy esése, könnyed anyaga és érdekes szabása miatt dicsérték, nekem azonban különösen a színe tetszik, amely alapvetően lila színű, azonban ahogy rávetül a fény, a rózsaszín árnyalataiban játszik. A ruhát többek között Lily Collins viselte a Római Filmfesztivál vörös szőnyegén.













2. helyezett

A második helyezett ruha még nem tűnt fel a vörösszőnyeges eseményeken, mivel a Valentino divatház 2015-ös Resort kollekciójának egyik darabja. Szerencsére a Harper's Bazaar UK decemberi számában Carey Mulligan-en már meg tudtuk csodálni a gazdagon hímzett mesés estélyi ruhát. A fehér felsőrész hímzett darazsai, valamint a szoknyát díszítő színes virágok igazi Tavasztündérré varázsolja a ruha viselőjét! Botticelli Primaverájának 21. századi megvalósulása!









1. helyezett

Végül íme a képzeletbeli toplista aranyérmese, az év leggyönyörűbb ruhája, amely Giambattista Valli 2014-es őszi couture kollekciójának is csúcsdarabja. A látványos, hatalmas fodros szoknyarésszel tekintélyt parancsoló ruha színe a most divatos "ombre" trend alapján egyre világosodik, a színek elmosódottak, szinte egymásba folynak. A tervező a csodás estélyit kék, zöld átmenetes, vörös átmenetes és sárga átmenetes színben is megalkotta, hogy mindenki kiválaszthassa a számára leginkább tetsző darabot. A magazin megjelenések és a vörösszőnyeges események alapján a vörös-rózsaszín átmenetes ruha lett a legnépszerűbb a négy variációból. Kétségtelenül a 2014-es év legkiemelkedőbb és legkarizmatikusabb darabja, amely az én listámon a dobogó legmagasabb fokáig jutott. 















Read More

2014. december 30., kedd

2014 legszebb ruhái I.rész

Az évek alatt szinte hagyománnyá vált, hogy a Divatkirályság blog év végéhez közeledve ad egy kis összegzést az elmúlt évről. Ilyenek voltak 2011-ben a Legszebb estélyik és az Év végi összefoglaló című bejegyzések, az azt követő évben pedig a 2012 legszebb ruhái című írás. 2013-ban a blog szünetelése miatt nem született újabb összefoglaló bejegyzés, ebben az évben azonban különleges, két részes poszttal szeretném meglepni olvasóimat így szilveszter felé közeledve! A bejegyzés I. részében az általam összeállított legszebb ruhák top 10-es listájának utolsó 5 helyezettjét mutatom be. Az év utolsó napján pedig jelentkezem a bejegyzés II. részével, melyben a lista élvonala, a 2014-es év ruháinak krémje következik. Jó szórakozást kívánok! 



10. helyezett

A 10. helyezett ruha sokak számára ismerős lehet, mivel rengeteg paparazzi fotón köszönt vissza ránk szeptemberben, George Clooney és Amal Alamuddin esküvőjén. A ruha megosztotta a közvéleményt, szerették és gyűlölték is sokan, semleges azonban nem maradt senki az ügyben. Mindezek alapján megállapítható, hogy a Giambattista Valli divatház nem fogott mellé a csodaszép miniruhával.











9. helyezett

Blake Lively sokak szerint napjaink legjobban öltözött nője, aki egyszerűen nem tud melléfogni, ha ruhaválasztásról van szó. A 9. helyezett Chanel Couture ruhát a Cannes-i Filmfesztiválon viselte. Különösen a ruha szabásába szerettem bele, de nagyon tetszik az anyaga is, amelynek a színe az alapján változik, hogy milyenek a fényviszonyok. 








8. helyezett

A képzeletbeli listám 8. helyére a Downton Abbey sorozatból ismert Michelle Dockery színésznő Emmy díjátadó gálán viselt estélyi ruhája került. A különleges szabású, modern vonalvezetésű ruhát Rosie Assoulin álmodta meg. Nagyon tetszik a királykék, élénkzöld, halvány rózsaszín színkombináció, a ruha tulipánhoz hasonló szabásáért pedig odavagyok, az egész olyan, mint egy modern műalkotás!






7. helyezett

A listám 7. helyére egy kakukktojás került, ugyanis ez az egyetlen olyan ruha, amelyet magyar tervező alkotott. A fiatalos Daige márka fejlődését érdeemes nyomon követni, mert csodás dolgok születnek Tóth Melinda keze alatt! Ilyen a 7. helyezett selyemruha, amely azért az egyik kedvencem, mert színei, elmosódott mintázata az impresszionizmus festőinek képeire emlékeztet.







6. helyezett

Listám 6. helyezettje egy varázslatosan szép estélyi ruha az Armani Privé Couture kollekciójából. A fekete, fehér "hópelyhekkel" díszített ruha különösen a fekete háttér előtt nagyon szuggesztív, de a Harper's Bazaar címlapján, világos háttérrel is remekül mutat. Viselője olyan benne, mint egy igazi Hótündér! 






Read More