Év végi összefoglaló

Ebben az évösszegző bejegyzésben igyekeztem összegyűjteni 2011 "leg"-jeit. A divat egyes részterületeire koncentrálva állítottam össze top 3-as listákat, például frizurák, sminkek, vagy kalapok témakörben. Emellett nem feledkezhettem el az év egyik nagy eseményéről, az angol királyi esküvőről sem, így 2011 legszebb esküvői ruhái is helyet kaptak a felsorolásban.

Legszebb frizurák:

A 2011-es év legnagyobb trendjei a különféle fonott hajköltemények voltak. A klasszikus, valamint a francia változat mellett megjelent a "halfarok" fonat is, amely rövid idő alatt ért el óriási népszerűséget a sztárok körében. A fonott haj újraértelmezéseként pedig egy egészen különleges frizurát láthattak azok, akik nyomon követték az Alexander McQueen bemutatóját. A divatház mindig is egyediségéről volt híres, így nem ért senkit meglepetésként az eddig még sosem látott fonatos haj.


Legszebb sminkek:
Ebben a kategóriában nagyon nehéz volt a választás, hiszen rengeteg gyönyörű sminket láthattunk 2011-ben. Az itt felsoroltak talán nem a legszebbek, vagy kevésbé viselhetőek a hétköznapokban, inkább az alapján választottam, melyek voltak a legemlékezetesebb sminkek ebben az évben. Az Anna Sui szépséges termékeihez még annál is szebb kampányfotót készített. A Dior-ház kétszer is felkerült a listára: egyszer egy nagyon színes, régi idők hangulatát idéző fotósorozattal, egyszer pedig a karácsonyi kollekciót reklámozó csodálatos kampányképpel.



Legszebb Vogue címlapok:
A Vogue 2011-ben is megőrizte vezető pozícióját a divatmagazinok között, valamint az év legszebb címlapjait is ők prezentálták. Emlékezetes maradt az éppen rózsaszín hajú Lady Gaga pózolása az amerikai Vogue márciusi számában, melyet nem is az énekesnő szépsége, mind inkább a fotók színvilága, a pasztellesebb, rózsaszín és kék árnyalatok harmoniája tesz emlékezetessé. A kínai Vogue is kitett magáért márciusban, ők a címlapra Lara Stone modellt választották, a fotók pedig gyönyörűen sikerültek! A címlap élénk színei és a ruhával azonos színű smink teszi igazán különlegessé a képet. Az ausztrál Vogue is gyakran jelenik meg szépséges címlapokkal, nem volt ez másként idén sem. Ők a "Colour Fiesta" jegyében készítették a fotókat, melyek színesek, vibrálóak, csodálatosan élénk színűek lettek.


Legszebb kalapok:
Ebben az összeállításban is inkább arra törekedtem, hogy 2011 legemlékezetesebb darabjait gyűjtsem össze, melyek közül egyes kalapok kultikussá emelkedtek. A királyi esküvőn rengeteg csodaszép, vagy legalábbis érdekes kalapremeket lehetett felfedezni, így például Beatrice hercegnő pasztellrózsaszín darabját, amelynek feltűnése emlékezetes pillanata volt az esküvőnek. Eugenie hercegnő sem akart lemaradni a különleges fejfedők terén, ő a Royal Ascot lóversenyén viselte ezt a furcsa élénkzöld kalapot. Mellettük pedig a meghökkentő öltözködés előszámú favorizálóját, Lady Gagát is érdemes megemlíteni.


Legszebb esküvői ruhák:
Sztáresküvőkből idén sem volt hiány, így sok-sok gyönyörű (és méregdrága) designer esküvői ruhának lehettünk szemtanúi. Az "év esküvője" természetesen a királyi esküvő volt, amelyet minden divatrajongó nagy izgalommal várt. Kate Middleton nem okozott csalódást, egyszerű, klasszikus vonalú Sarah Burton-ruhát választott, mely tökéletesen illet visszafogott szépségéhez. Ugyanakkor én egy másik Kate esküvői öltözékét sokkal jobban preferálom, ez pedig Kate Moss csodálatos ruhája, melyet John Galliano tervezett. Az egyenes vonalú, törtfehér ruhát a gyönyörű arany hímzések teszik egyedivé. Nálam ez a befutó! Mindamellett meg kell említeni Lily Allen esküvői ruháját is, melyet nem akárki, hanem a Chanel-ház vezetője, Karl Lagerfeld tervezett az akkor már várandós Lily-nek. Itt is inkább a visszafogottság, az egyszerűség érvényesül, úgy tűnik, ez volt az esküvői trend 2011-ben.


Legfurcsábbak:
Végül következzen néhány divatbaki, illetve meghökkentő ruha, melyeket biztosan nem felejtünk el egyhamar! Ilyen volt idén Lady Gaga "buborékruhája", Katy Perry "kockasapkája", illetve Nicki Minaj túldíszített Manish Arora kisestélyije, melyeket jobban tették volna, ha a gardróbjukban hagynak.


Read More

A legszebb estélyik 2011-ben

Az év vége felé közeledve több összefoglaló írással is készülök, ami a divatvilág történéseit mutatja be 2011-ben. Első körben összegyűjtöttem az év vörösszőnyeges eseményein feltűnt leggyönyörűbb estélyi ruhákat, feltüntetve a hírességet, az eseményt és az öltözék tervezőjét is. A sok szépséges ruha közül nagyon nehezen tudtam kiválasztani azt a Top 5-öt, amely itt most helyet kapott. Kellemes álmodozást!

 

1.
Natasha Poly borvörös Gucci ruhájáról már előzőleg is írtam, hiszen ősszel ezzel a csodálatos estélyivel volt tele az összes divatmagazin, rengeteg fotósorozatban helyet kapott és a hírességek is szívesen viselték. Natasha Poly modell a Velencei Filmfesztiválon jelent meg egy leegyszerűsített verziójában, amely olyan csodálatos megjelenést kölcsönzött neki, hogy első helyezést ért el a Divatkirályság blog "Legszebb estélyik 2011-ben" versenyén.

2.
A második helyett a képzeletbeli ranglistán Lady Gaga, a divat legmeghatározóbb alakja 2011-ben. Az énekesnő a Bambi Award eseményen jelent meg egy különleges Alexander McQueen darabban. Talán sokaknak nem fog tetszeni a választásom, talán egyesek ijesztőnek fogják találni Gaga ruháját, szerintem mégis gyönyörű ez az estélyi. Ugyan a furcsa, arany csuklya nélkül talán még szebb lenne, de egy Alexander McQueen ruha mindig tartogat valamilyen extrát, egyediséget, így teljesen elfogadható a kissé rémisztő fejfedő.

 

3.
A harmadik helyen Lea Michelle csodálatos Oscar de la Renta estélyije áll, melyet a színésznő az idei Golden Globe díjátadón viselt. A tervező mindig híres volt klasszikus, nőies vonalú ruháiról, itt sem hazudtolta meg önmagát. A féloldalas vállú, rafinált szabású darab tökéletesen kiemelte Lea alakját, nem is beszélve a csodálatos rózsaszín anyagról, mely meglepő módon egyáltalán nem ütötte a vörösszőnyeg színét.


4.
A negyedik helyezést Cate Blanchett halványrózsaszín Givenchy Couture ruhája szerezte meg. Az öltözék szépsége a visszafogottságában rejlik.Egyenes vonalú szoknyarész, kellemes szín, lágy anyag és franciás díszítés jellemzi a divatház e csodás estélyijét. Cate pedig gyönyörűen mutatott benne az Oscar-díjátadó vörösszőnyegén.


5.
Lady Gaga arany ruhája mellett az 5. helyre egy ezüst estélyi is helyett kapott. Rosie Huntington-Whiteley ebben a ragyogó Naeem Khan darabban jelent meg a legújabb Transformers film premierjén. A színésznő annyit változtatott az eredetin, hogy rövidujjú variációban viselte az csillogó ezüst csodát. Úgy gondolom, jogosan fért fel a dobogó 5. fokára!

Read More

Karácsonyi összeállítások

Karácsonykor szeretünk kicsit jobban kiöltözni, elegánsabb ruhába bújni és méltóképpen ünnepelni. A mai bejegyzésemben néhány olyan összeállítást készítettem, melyek jó támpontot adhatnak a karácsonyi öltözékünk kiválasztásához. Találunk nadrágos, valamint ruhás szetteket, sportosan elegáns, valamint kifejezetten ünnepi alkalomra illő összeállításokat is.

Az első szettben a karácsonyi, mikulásos szín, a piros dominál, melyet feketével társítottam, valamint az arany is feltűnik itt-ott. A csőnadrágot egy masnis, lágy esésű selyemtoppal lehet elegánssá tenni, főleg, ha megfelelő kiegészítőket is választunk hozzá. A lapostalpú cipő színeiben tökéletesen harmonizál a felsőrésszel, amelyet egy fekete kistáskával tehetünk még ünnepélyesebbé.


A következő szett alapja szintén egy fekete csőnadrág (ez akár lehet farmer is), melyhez az ünnephez illő, arany flitteres felsőt választottam. Ehhez a két színhez harmadiknak betársul az elmaradhatatlan piros is, egy kardigán személyében, amely kicsit téliessé teszi az összeállítást. Mivel nem mindenki szereti a méretes sarkakat, itt is lapos cipellőt választottam, mely színben illik a többi ruhához. A kardigánnal harmonizáló rúzstól lesz teljes a szett.


Akik ennél elegánsabban szeretnének felöltözni a karácsonyi vacsorára, azoknak itt egy gyönyörű fekete-arany miniruha. Fekete vagy arany kiegészítőket ajánlok hozzá, jelen esetben az utóbbival párosítottam. Egy ilyen csodaszép ruha mellé elmaradhatatlan a magassarkú cipő, táskának pedig egy egyszerű laptáskát választottam, hogy ne vonja el túlzottan a figyelmet a miniestélyiről. Arany ékszereket is viselhetünk hozzá, így például egy szép karórát.


Egy másik összeállításban a karácsonyi színek közül inkább a zöldet helyeztem előtérbe, mert ezt általában háttérbe szorítják az ünnepi szettekben. Az alapot egy fenyőzöld miniruha adja, melyet fekete masnis szalag fog össze a derékrészen. Ehhez harisnyát választottam, hiszen mégiscsak egy téli viseletről beszélünk. Hozzá színben passzoló kardigánt adtam, valamint a karácsonyi hangulatot idéző arany kiegészítőket. Csillogó magassarkút és kistáskát lehet társítani a szetthez, valamint arany ékszereket is viselhetünk hozzá.


Read More

Karácsonyi címlapok 2011

A karácsony közeledtével igyekeztem összegyűjteni a legszebb decemberi címlapokat. Sok magazinon nem tükröződik, hogy az ünnepi szezonban vagyunk, ugyanakkor készültek igazán szép, karácsonyi hangulatú fotók is. Íme ezek közül egy kis összeállítás.

Az Elle magazinnak mind az angol, mind a holland címlapja nagyon szépre, ünnepélyesre sikeredett. Az angol számban Michelle Williams pózol rövid hajjal, szomorú hókirálynőként. Ha elsőre ránézünk a képre, egyértelműen látszik, hogy téli lapszámról van szó, ugyanakkor Michelle csodálatos hófehér ruhája (Prada Resort kollekció) alapján joggal következtethetünk arra, hogy karácsonyi kiadásról van szó. Michelle Williams azért is kerülhetett a decemberi címlapra, mert hamarosan bemutatják azt a Marilyn Monroe életéről szóló filmet, melyben ő játssza a szexi dívát.



A holland Elle  címlapja még ennél is karácsonyibb lett. A modellt Máriává igyekezték formálni, ezt bizonyítja a feje körül a glória is. Egy igazi szentnek pedig milyen ruhája is lenne, ha nem éppen az éjszakai eget idéző, sötétkék alapon aranyló csillagokkal tarkított Dolce & Gabbana modell?



Az amerikai W magazin címlapján a Fanning lányok, Elle és Dakota, mint "Golden Girls" pózolnak. A télies hangulatot a fehér háttér teszi, melyet tovább erősít a lányok világosszőke haja. Az ünnepélyes hangulathoz a csodálatos arany Valentino estélyik járulnak hozzá, melyet - az egyik legstílusosabbnak megválasztott - testvérpár örömmel viselt a fotózás alkalmával.



A soron következő a kínai Harper's Bazaar decemberi száma, melynek címlapján Zhang Ziyi színésznő szerepel. Talán annyira nem karácsonyi, de kifejezetten téli a fotó, hiszen a modellt hóesésben kapták lencsevégre. A sötét háttér még inkább kihangsúlyozza a havazást, a fekete csipkés ruha pedig eleganciát csempész a fotóba. A csengettyűs kitűző is a közeledő ünnepekre utal.



A német InStyle magazin talán a legkarácsonyibb címlapot prezentálta idén decemberben. A képen Diane Kruger színésznő szerepel egy csodálatos aranyszínű Dolce & Gabbana ruhában. Nem meglepő, hogy a legtöbb fotón a páros új kollekciójának darabjait láthatjuk, hiszen mind a csillogó anyagok, mind a ruhák csillagos mintázata alapján tökéletesen illenek a karácsonyi hangulathoz.



Az összeállítást az orosz Vogue címlapjával zárom, melyen Arizona Muse amerikai modell szerepel, a képen pedig szintén az ünnepi színek, az arany és az ezüst dominálnak. Különlegesen elegáns ruháját Roberto Cavalli alkotta, aki mindig  előszeretettel használja az arany színt a tervezés során. Ezzel a ruhával sem fogott mellé. Az egyetlen, ami nem tetszik a képen, a modell sminkje, leginkább a rúzsa, ami szerintem egy kicsit sötétre sikerült. Ugyanakkor a tél a sötétebb sminkek, rúzsok időszaka, így ez a bordó árnyalat is megengedhető.


Read More

Interjú Mojzes Dórával


Mojzes Dóra a feltörekvő hazai divattervezők generációjának egyik legérdekesebb alakja. Ugyan még csak néhány éve kezdte pályáját, máris kiemelkedő eredményeket ért el egyedi, különleges látásmódú öltözékeivel. 2008-ban végzett a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem textil szakán, diplomamunkáját pedig a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete rögtön első díjjal jutalmazta. Emellett ő nyerte idén az "Év Divattervezője" díjat mind a Glamour magazin Women of The Year gáláján, mind a Fashion Awards-on. A tervezőnőt aktuális őszi-téli kollekciójáról kérdezgettem.

 

Jeanne D'Arc-tól a római légióig rengeteg minden inspirál. A mostani kollekciódra mi gyakorolt hatást? 

Dóra: Az őszi kollekciómat Marlene Dietrich és Darth Maul inspirálta, szeretem keverni a furcsa, nem igazán összeillő dolgokat. Dietrich maszkulin vonala inspirált, és Darth Maul a melankólikus vonalat viszi a kollekciómban.:-)


Sokszor nyilatkoztad, hogy egyik legjelentősebb ihletforrásod a zene. Hogy tud a rock n'roll hatást gyakorolni a tervezésre, a ruhák stílusára? Van olyan zenekar, zenész, akinek a stílusát különösen kedveled és beépíted a saját kollekciódba?
  
Dóra: Ez ilyen ösztönösen jön...hallgatok valamit, az érzéseket vált ki vagy valamilyen hangulatot ad át...és valahogy így. Sok zenésznek tetszik a stílusa, de azt nem mondanám hogy beemelem a kollekciómba. Én leginkább rock zenét hallgatok, a rockzenészek pedig leginkább pólóban és farmerban járnak...:-) persze vannak kivételek.


A kollekciódban dominálnak a ceruzaszoknyák, ruhák. Fontos számodra, hogy az általad tervezett darabokkal kihangsúlyozd a nőiességet?

Dóra: Szeretek nőiesen öltözködni, és nőies darabokat tervezni, de nem biztos hogy 100%-ban a klasszikus nőre gondolok, legtöbbször az “én” nőideálomra. A klasszikus vonalak talán megmaradnak, szeretem hangsúlyozni a formákat, de pl. egy Darth Maul inspirálta blézer, nem biztos hogy mindenkinek nőies.:-)


  
Kedvenc anyagod a bőr, amely az összes kollekciódban helyett kapott eddig. Az új kollekciód esetében sem szakadt meg ez a hagyomány. Milyen anyagok kerültek még előtérbe?

Dóra: A bőr és bőrhatású anyagok mellett még a selyem és szatén anyagok domináltak a kollekcióban.

   
A kollekció sötét, melankolikus hangulatú. Az örök favorit feketén kívül milyen színek kaptak még benne helyet?

Dóra: Igen 80%-ban mindig jelen van a fekete, és emellett most egy pávamintás szatént, és egy lovacska mintás selymet használtam. De megjelenik az arany is és a fehér kisebb mennyiségben.:-)



  
Gyönyörűek lettek a kollekció kampányfotói. Mi volt a koncepció a képek készítésekor?

Dóra: A fotókat Viszlay Márk készítette, és segítségemre volt még Igor Deseatnikov, aki összerakta a look-okat és stylingolta az egészet. Ez a fotózás azért volt különleges, mert nagy részben műteremben szoktuk fotózni a kampányképeket, most viszont egy lakásban csináltuk, amit a húgom, Mojzes Nóra enteriőr stylist rendezett be. Azt szerettem volna, ha ezeken a képeken kicsit nőcisebb, kicsit szexisebb a figura, mint az előző fotózásokon. Szerintem ezt Anita remekül megvalósította...






Az érdeklődők hol találkozhatnak az új kollekciód darabjaival?
 

Dóra: Jelen pillanatban Budapesten a Showroom R9-ben (IX.Ráday u.9) és a Mammut I.-ben  a 2.emeleti Ourstyle Pop Up Store-ban. 

Interneten: www.doramojzes.com 
                    www.facebook.com/pages/doramojzes/201647803932

Read More

Így várd a Mikulást

December az ünnepek hónapja, hiszen a Mikulástól a karácsonyon át egészen szilveszterig rengeteg alkalom adódik, hogy azokat a ruháinkat is hordhassuk, amelyeket az év többi részében nem igazán tudunk kihasználni. Ebben a bejegyzésemben három ruha-összeállítást készítettem Mikulásra: egy hétköznapit, egy szolidan elegánsat és egy kifejezetten ünnepélyes, alkalmi szettet. 


Hétköznapi:

A piros nem hiányozhat egyik összeállításból sem, hiszen amellett, hogy a Mikulás kabátjának színét idézi, igazán kellemes és feltűnő látvány a téli szürkeségben, így garantáltan minden szem rá fog szegeződni egy ködös, havas téli napon. Ebben az összeállításban a kabát színének választottam a pirosat. Mivel ez már önmagában egy elég erős szín, hozzá egy teljesen egyszerű, kék csőfarmert ajánlok. Emellett a kiegészítők is visszafogottabbak, a fekete árnyalatot a lakk teszi elegánssá, mind a táska, mind a csizma esetében. Mivel már elég hidegek a napok, ajánlatos hozzá illő sapkát, sálat és kesztyűt választani.



Elegáns:

Az elegáns szettben szintén központi szerepet tölt be a piros, mely ez esetben a csodaszép blézernek a színe. A fekete gallér adja magát ahhoz, hogy az öltözékben hozzá illő fekete ruhadarab is szerepeljen. Ezért egy fekete kosztümnadrággal párosítottam össze, valamint egy színben hozzáillő, egyszerű fekete ujjatlan pólóval. A téli ünnepeknek, leginkább a karácsonynak meghatározó színe az arany, amely az összeállításban is megjelenik a cipő és a lapos kistáska esetében. A szettet kiegészítettem egy elegáns rúzzsal, melyet akár a Mikulástól is megrendelhetünk.
Ünnepi:

A harmadik szett olyan szép és ünnepélyes, hogy akár a karácsonyi vacsorához, vagy egy elegánsabb szilveszteri partihoz is ideális. Középpontban itt is a piros, amely már nemcsak egy kabát, vagy felsőrész , hanem az öltözék domináns darabjának, az elegáns ruhának a színe. Szépsége abban rejlik, hogy nem is túl rövid, nem is túl kivágott, mégis gyönyörűen kihangsúlyozza viselője alakját. Stílusát leginkább Audrey Hepburn ruháihoz lehetne hasonlítani. A ruha elmaradhatatlan kelléke az egyszínű fekete nejlonharisnya, mely még elegánsabbá teszi viselőjét. A karácsony és a báli szezon kedvenc színe, az arany is feltűnik, hiszen mind a cipő, mind a táska esetében megjelenik, a feketével kiegészülve. Az ünnepélyességet fokozhatjuk szép ékszerekkel,  például a képen látható arany masnishoz hasonló gyűrűvel.
 

Meglepetés!  

A Divatkirályság sem feledkezik el olvasóiról, ezért érdemes lesz dec.6-án ránézni a blogra, mert különleges, Mikulás-napi meglepetés készül!

Read More

A "Hitchcock stílus"

Valószínűleg nincs olyan ember, aki ne hallott volna a 20. század egyik legnagyobb hatású filmrendezőjéről, Alfred Hitchcock-ról. Olyan - mára kultikussá vált - remekművek fűződnek a nevéhez, mint minden horrorfilmek őse, a "Psycho", a nyomasztó hangulatú "Madarak" vagy a pár éve újraforgatott "Hátsó ablak". Hatása a filmművészetben elvitathatatlan, rengeteg rendező igyekszik eltanulni tőle a feszültségkeltés fortélyait. Emellett azonban olyan más művészeti ágakra is hatást gyakorolt, mint a zene, a képzőművészet, vagy éppen a divat. A következőkben az utóbbi területre koncentrálok.

PSYCHO:
Hitchcock leghíresebb filmjét, az akkoriban nagy port kavaró Psycho-t, 1960-ban készítette. Nemsokkal később, 1962-ben a Harper's Bazaar-ban megjelent egy Jeanloup Sieff nevéhez fűződő fotósorozat, melyben a rendező "visszatér" az elátkozott házba, a film díszletei közé, a modell legnagyobb ijedelmére.


2008-ban a Vanity Fair magazin fotósát, Mark Seligert ihlette meg a film. Modelljének Marion Cotillard színésznőt választotta, aki a leghíresebb (és egyben legfélelmetesebb) részt, a zuhanyzós jelenetet "játszotta újra" a fotós kedvéért. A képek színe, az eredeti filmhez hűen: fekete-fehér. 



MADARAK:
A Madarak szintén a rendező kultikussá vált filmjei közé tartozik. Itt is a feszültség megteremtésével játszik, valamint felvet egy olyan gondolatot, mi lenne, ha a madarak egyszerre elkezdenék halálosan fenyegetni az emberek addig megszokott, békés életét. Sok-sok divatfotót, valamint ruhadarabot megihletett az alkotás. Elsőként lássuk Tom Ford napszemüveg-kampányát, melyet a 2010/11-es őszi-téli szezonra készített. 




A következő fotó az olasz Vogue 2010. évi szeptemberi számában jelent meg. A kép nyomasztó hangulata, a modell öltözéke és frizurája, nem utolsó sorban pedig a "mellékszereplő" madarak jelenléte utal Hitchcock hatására.



 Ahogy azt korábban említettem, nemcsak fotósokra, hanem divattervezőkre is erős hatást gyakorolt a rendező. A 2008-as Kijevi Divathéten Artem Klimchuk kollekciójában lehetett felfedezni a Madarak ihlette "kalapokat". 



A GYANÚ ÁRNYÉKÁBAN: 
Ebben a filmben a gyanú árnyéka vetül az egyik szereplőre, majd később megtudjuk, hogy nem is olyan alaptalan az a bizonyos gyanú. A rendező remekműveinek sorába ugyanúgy felsorakoztatható, mint az előző két film. Talán éppen ezért ihlette meg a Miu Miu-t is, amikor 2010-es őszi-téli kollekciójában a főszereplő hősnő ruháihoz hasonló darabok jelentek meg (leginkább a madármotívum ilyen szembeötlő egyezés).




A HÁTSÓ ABLAK:
A rendező méltán népszerű "kukkolós" filmjét a Vanity Fair magazin Hitchcock fotó összeállításában tekinthetjük meg. Az újságban több - a rendező által alkotott - film fotóadaptációja látható, melyekben a hivatásos modellek helyett ismert színészek, színésznők tűnnek fel. A Hátsó ablak esetében a szerepeket Scarlett Johansson és Javier Bardem játssza.


VERTIGO:
A Vertigo, magyarul Forgószél című film is szerepel a Vanity Fair által "újragondolt" képek között. Itt a hősnő bőrébe Renée Zellweger bújt.

Read More

Hófehérke a divatvilágban

Hófehérke alakja a Grimm testvérek tollából született meg, majd 1937-ben, Walt Disney-nek köszönhetően vált igazán népszerűvé. Ekkor ismerhették meg a nézők először kék-sárga-piros ruháját, ébenfekete haját, törékeny alkatát. A film azóta sok-sok generáció kedvencévé vált, Hófehérke pedig töretlen népszerűségnek örvend. Ezt bizonyítja az is, hogy alakja (és meséje) gyakran megihleti a divatfotósokat, művészeket. Ebben a bejegyzésben összegyűjtöttem azokat a fotókat, amelyekre erős hatást tett a mesehős.

Az első fotókon Rachel Weisz állt modellt Annie Leibovitz kamerája előtt. A kép egy Disney fotósorozat része, melyben híres emberek, sztárok bújnak a mesehősök bőrébe. Hófehérke mellett szinte az összes ismertebb mesét megelevenítették, így például Aladin, a Kis hableány vagy a Hamupipőke is szerepel a fotókon.



Eugenio Recuenco a Vogue Paris lapjaira fotózott mesehősöket, így többek között Hófehérke is meg lett örökítve. A 2009-ben készült képen üvegkoporsójában fekszik, kezében pedig ott a bizonyíték: az alma. Az egyik törpe bánatos tekintettel nézi az élettelen lányt. A szomorú jelenetet a kép színei fokozzák, ahonnan csak Hófehérke ruhája világít ki.


A Louis Vuitton 2009 karácsonyára alkotta meg ezeket a szép fotókat, melyeket szintén a mese ihletett. Hófehérke itt is feltűnik, szintén élettelenül fekszik és ezen a képen is ott vannak az almák. Mellettük azonban egy piros színű Louis Vuitton táska is feltűnik. A másik fotón a csillogó almák között csillogó lakk táskák kapnak helyet.



A soron következő fotót Chris Craymer készítette a Brides Magazine számára, amely egy esküvői öltözékekkel, különösen a menyasszonyok ruhájával foglalkozó újság. Itt egy könnyed anyagú, fodros világoskék darab szerepel, melyre a díszítettsége alapján a rokokó stílus gyakorolt hatást. A sötétlila rúzs és az ugyanolyan színű alma pedig jól mutatja, hogy Hófehérke haláláért mi volt felelős.


Hófehérke történetében nem a főszereplő az egyetlen "stílusos nő", sokan a gonosz királynőt (mostohaanyját) sokkal különlegesebbnek, érdekesebbnek tartják, mint Hófehérkét. Az ő alakja is megjelent már több divatlap hasábjain. Az egyik ilyen az elsőként említett Disney fotósorozat másik darabja, melyet szintén Annie Leibovitz alkotott, s amelyen Olivia Wilde látható, amint a tükre előtt áll és a "Tükröm, tükröm..."-el kezdődő híres szövegét mondja.



Végezetül egy nem szorosan kapcsolódó sorozat, amelyre mégis erős hatást gyakorolt a gonosz királynő. Az ő alakja ihlette a Vogue Korea 2009-es decemberi számában megjelent divatanyagot, melynek a "Queen of Mirror" nevet adták.


Read More