Div/art: L'Wren Scott Klimt-kollekciója

L'Wren Scott-ot a közvélemény sokkal inkább a Rolling Stones együttes frontemberének, Mick Jaggernek a barátnőjeként tartja számon, mintsem divattervezői karrierje miatt. Pedig az Egyesült Királyságban nagy népszerűségnek örvend, nőies és letisztult kollekciói többnyire pozitív kritikákat kapnak. Az angol tervezőnő 2013/14 telére egy egészen különleges Klimt-kollekcióval állt a nagyközönség elé, melynek minden egyes darabját a híres osztrák festő valamely remekműve ihlette.


Klimt egyik leghíresebb festménye - a "Judit és Holofernész" - ihlette az arany/lila selyem estélyit, mely nemcsak színeiben, de mintázatában is tökéletes párja az említett képnek.



Vörös és arany mintázatú elegáns estélyije Klimt "Hygieia" (a tisztaság és egészség istennője az ókori görögöknél) című képe alapján készült. Felfedezhető a szecesszióra jellemző csigavonal, az ókorhoz való visszanyúlás, az allegorikus ábrázolás.



A "Johanna Staude portréja" című festmény alapján készült estélyiruha mintázata egy az egyben a művész alkotását tükrözi vissza. Leveles mintája, színárnyalatai és a fekete gallér mind-mind példa erre.



Az őszi kollekcióból természetesen nem hiányozhatnak a kabátok sem. A tervezőnő pezsgőszínű, fényes anyagú darabjának mintázata Klimt "Életfa" című képét testesíti meg. A szecesszióra amúgy is jellemző csigavonal a kollekció több darabján is feltűnik.

A teljesség kedvéért L'Wren Scott a modellek sminkjét, frizuráját is a Klimt képek nőalakjaihoz igazította. Példa erre az a vörös hajú modell, aki pontos mása a festő "Nuda Veritas" című alkotásán szereplő alaknak.

Read More

Div/art: Dolce & Gabbana mozaikjai

Nem mindennapi őszi-téli kollekcióval jelentkezett idén a Dolce & Gabbana tervezőpárosa. Az olasz divatház ruháinak különleges mintázatát a szicíliai Monreale város katedrálisának híres mozaikjai ihlették. A kolostort 1174-ben alapították, belső terében 6340 m2-en arany és színes mozaikok elevenítenek fel bibliai történeteket. 


A Dolce & Gabbana kollekciójában szereplő, szenteket, angyalokat, királyokat ábrázoló díszítést - akárcsak a bizánci mozaikokat - az arany szín dominanciája jellemzi. A ruhák ugyanolyan apró díszítőelemekből épülnek fel, ugyanaz az aprólékos munka és precizitás szükséges elkészítésükhöz, mint a bizánci korban a mozaikok megalkotásához.







(www.partnouveau.com)

Read More

A nyár két árnyalata

Hála a divatmagazinoknak, már télen értesülünk arról, hogyha a nyári hónapokban divatosak szeretnénk lenni, milyen színű ruhákat válasszunk. A 2013-as nyár két slágerszíne a korall és a menta. Mindkét színnek találni pasztellesebb, visszafogottabb, valamint élénk, neonosabb árnyalatát is, éppen ezért olyan különleges és sokoldalú színek ezek. Négy összeállítást készítettem az említett árnyalatokkal, ezek közül két elegáns és két hétköznapi szettet. 


Korall:

Az első összeállítás középpontjában egy korall színű blézer áll, melynek rózsaszínes színébe azonnal beleszerettem. Hozzá klasszikus csőfarmert párosítottam, ellensúlyozva a blézer eleganciáját, ezzel sportosabbá, hétköznapibbá téve az összhatást. Fehér nyári szandállal és színben passzoló fehér táskával lesz teljes a laza nyári szett.



A másik összeállításban az eleganciára helyeztem a hangsúlyt. Itt egy gyönyörű korallszínű selyem maxiruha határozza meg az összképet. A divatos nyári árnyalathoz arany kiegészítőket választottam. A hűvösebb estékre jól jöhet egy elegáns arany kardigán. A ruha ókori római/görög szabása miatt egy hangulatban hozzá illő arany sarut választottam, valamint egy - engem a bizánci stílusra emlékeztető - azonos színű kistáskát.



Menta:

Az utóbbi időben nagy népszerűségnek örvendenek nemcsak a fiatal, hanem az idősebb korosztály körében egyaránt a színes nadrágok, farmerek. Összeállításomban én is egy mentazöld nadrágot választottam, melyet vidám és nőies pink színű kiegészítőkkel dobtam fel. A colour blocking jegyében jól megfér egymás mellett a mentazöld csőnadrág és a pink kabátka. Hozzá színben illő tornacipőt és kendőt választottam. Ha két erőteljes, élénk színt is választunk a szettünkbe, a többi szín legyen semleges. Így a tornacipő és a kendő esetében is a fehér jelenik meg, mely még jobban kihangsúlyozza a másik két árnyalatot.



A menta nem feltétlenül csak sportos, utcai viseletre alkalmas szín. Megfelelő kiegészítőkkel társítva kifejezetten elegáns összképet is kaphatunk. Én egy mentazöld koktélruhát választottam, melyet fekete-arany kiegészítőkkel dobtam fel. 


Read More

Div/art: Cipők és festmények

A tavalyi Ruhák és festmények írásom népszerűségén fellelkesülve újabb művészettörténeti bejegyzéssel jelentkezem. Most híres tervezők különleges cipőit fogom párhuzamba állítani művészeti alkotásokkal.


Elsőként az impresszionista festő, Pierre-Auguste Renoir "A páholy" című 1874-es képét hasonlítottam össze a BCBGeneration Liberty magassarkújával. A cipő színei és mintázata visszaköszön a páholyban ülő nő ruháján. Ugyan nem látjuk a lábát, de akár egy hasonló cipőt is választhatott elegáns szettjéhez.



Christian Louboutin extrém Python magassarkúját az Henri Rousseau által 1910-ben alkotott "Álom" című festmény egy részletével párosítottam össze. A festő művészetére jelentős hatással volt a dzsungel, mint téma. A cipőn is ugyanezek az egzotikus, tarka színárnyalatok jelennek meg.



Japán művészete számos művészeti ágat és irányzatot felölel, amelyek között a legjellegzetesebbek a fazekasság, a fa- és bronzszobrászat, a festészet (elsősorban papírra és selymre, tintával), valamint a kalligráfia. A japán művészetet máig meghatározó témája tavasszal a cseresznyefák virágzása. A legenda szerint a Fuji hegység istennője tavasszal életre kelti a halott virágokat, melyek az élet legfőbb szimbólumai. Bejegyzésemben egy cseresznyefa virágzást ábrázoló alkotást hasonlítottam össze Charlotte Olympia Botanic elnevezésű cipőjével.



Szintén Charlotte Olympia a tervezője a piros-sárga-zöld Arabella magassarkúnak, melyet Paul Klee egyik festménye mellé állítottam. A svájci festő által 1919-ben alkotott "Déli kertek" című kép színei, árnyalatai, hangulata tökéletesen megfelel a luxuscipellővel.



Végül a Vans klasszikus szabású pink-neonzöld cipőjét állítottam párhuzamba Andy Warhol pop art művész Marilyn Monroe-t ábrázoló alkotásával. A letisztultság, az egyszerűség és a színek azonossága miatt párosítottam össze, azt azonban nem tartom valószínűnek, hogy Marilyn valaha is hordott hasonló cipőt.




Read More

Interjú Biacsics Tinával, a dirTies tervezőjével

"A ruhák viselője egyszerre aranyos, ártatlan kislány, egyszerre vadmacska és egyszerre nőies díva. Ezt a stílust nem lehet konkrétan behatárolni, hiszen a ruhák igen eklektikusak, és egyszerre több irányzatot is magukba foglalnak."

Így határozza meg Biacsics Tina divattervező 2008-ban alapított ruhamárkájának, a dirTies-nek a filozófiáját. Tina azóta számos különleges és merész ruhát tervezett, túl van több sikeres divatbemutatón, valamint 2012-ben egy plus size minikollekciót is elindított, melyben a teltebb nők is megtalálhatják számításukat. Tinával a kezdetekről, a dirTies márkáról, valamint most megjelenő legújabb nyári kollekciójáról beszélgettünk.

Mikor kezdtél el érdeklődni a divat iránt és hogy jött, hogy divattervező leszel?
Kislánykoromtól kezdve érdekel a divat. Édesanyám varrónő, így egészen korán betekintést nyertem a ruhakészítés világába. Később festőnek tanultam, de mellette megmaradt a ruhák iránti szenvedélyem is. Végül a Forrai Magániskolában divattervezőként fejeztem be tanulmányaimat.

Mióta létezik a dirTies márka?
Hivatalosan 2008 óta működik, amikor a „The Dirty Dolls” nevű kollekcióm után kitaláltam a dirTies fantázianevet.



Mi inspirál egy-egy kollekció megalkotása közben? Van olyan híresség, akinek a stílusa nagy hatást gyakorolt Rád? 
Sopronban születtem, így amikor Budapestre jöttem a város nyüzsgése volt rám a legnagyobb hatással, nagyon sok új ötlettel lettem gazdagabb tőle. Emellett a zene inspirál leginkább, valamint meghatározott hangulatok.
Hírességek közül Amy Winehouse stílusa áll hozzám közel, de Courtney Love, Nina Hagen és Madonna is hatással van rám.

Van kedvenc színed, mintád, formád, amelyet szinte az összes kollekciódban szerepeltetsz?
A fekete sohasem hiányozhat a kollekcióimból. Nagyon szeretem ezt a színt, főleg ha hozzá élénkebb árnyalatokat is párosítok. A pöttyös minta örök kedvenc, szinte mindig tervezek ezzel a mintával ruhákat. Tervezés során a nőies formákat tartom szem előtt a dekoltázs kiemelésével, valamint a derék hangsúlyozásával.


Nemrég jelent meg legújabb nyári kollekciód. Mesélj kicsit róla!
Legújabb kollekcióm a „My Way” nevet kapta. Ennek több jelentése is van a számomra. Egyrészt mert úgy érzem, az eddigiek közül ez a kollekció jellemez engem leginkább, ez áll hozzám a legközelebb. A név azonban utal az eklektikusságra is, mely nagyon erősen érződik a ruhákon. Ez lett a legsokszínűbb, legtöbb stílust felvonultató kollekcióm. Annak ellenére, hogy nagyon sokféle hangulat megtalálható benne, azért van egy alapkoncepciója is. Királylányos, meseszerű, ugyanakkor vagány utcai viseletként jellemezném az új kollekció darabjait.




Milyen terveid vannak a jövőre nézve?
Júliusban a Dürer kertben lesz dirTies Fashion Show a Tattoo The Sun Fesztivál keretében. Emellett, mint minden évben, idén is szeretném megrendezni a „dirTies Night” elnevezésű eseményt. Ősszel az új kollekcióhoz is tervezek egy nagyobb szabású, különlegesebb bemutatót, ahol zenekari kíséret mellett lépnének majd színpadra a modellek.



Az érdeklődők hol tudják megvásárolni az általad tervezett ruhákat?
Az Alterego Shop és a Rock n’ Roll Shop (Renegade Tattoo) árusítja a ruháimat, de a Meskán is fent van néhány dirTies darab. Emellett előzetes egyeztetés után nálam is lehet vásárolni.

Köszönöm az interjút és további sok sikert kívánok!

Elérhetőségek:

Read More