Divattöri: A Fűző
A fűző évszázadokon, sőt évezredeken keresztül elengedhetetlen kellékként szolgált a női ruhatárban. Maga az elnevezés (corset) a latin „corpus” szóból ered, melynek jelentése test. Ebből arra lehet következtetni, hogy a fűzőt mindig is a test megtartására használták. Divattörténeti kutatások igazolják, hogy már az ókorban is hordtak hasonló ruhadarabokat, amellyel az alakot lehetett korrigálni. Ezek a kezdetleges fűzők még nehéz szövetek voltak, melyeket a nők a derekuk köré kötöttek, így érték el a kívánt alakot. Manapság a japán kimono-k hasonlítanak legjobban az ókori fűzőkre.
Igazán népszerű a 14. századi Spanyolországban lett. A sok háború, hadakozás miatt az akkori fűzők leginkább a férfiak páncéljához hasonlítottak, fémből vagy fából készültek. Csak később, a 17-18. században tértek át a kényelmesebb, halcsontos variációhoz. Az 1789-es francia forradalom után a nők levetették merev fűzőiket, abroncsos szoknyáikat és az empire stílus jegyében könnyedebb, lezserebb ruhákat kezdtek hordani. A fűző azonban időről időre visszatért az öltözködésbe.
A 20. század elején kezdtek megjelenni az első olyan mozgalmak, melyek a női egyenjogúságot hirdették. A fűzőt a társadalmi elnyomás és korlátozás szimbólumának tekintették és felszabadítást követeltek. Ennek eredményeképpen 1905-ben forradalmi változás következett be a női divatban: Paul Poiret francia divattervező végleg megszabadította a női nemet sanyargató, az egészségre is ártalmas „páncéljaiktól”. Poiret olyan lenge, lágyan omló ruhákat tervezett, melyek alá „reformfűzőt”, vagyis trikó anyagú alsóneműt kellett venni. A II. világháború alatt, amikor a nőknek a gyárakban és a földeken kellett dolgozni, ismét megnőtt a kereslet a fűzők iránt, mert ezek csökkentették a hát-és derékfájást.
Paul Poiret kollekciója |
Dior: New Look |