2012. január 18., szerda

Madame Peripetie

Sylwana Zybura, vagy ahogy a nagyközönség ismeri: “Madame Peripetie” Lengyelországban született, de több éve Németországban él. Esetében jól érvényesül a nomen est omen, hiszen a peripetie magyarul váratlant jelent. Ez a jelző pedig remekül megragadja a fotósnő képeinek stílusát, váratlan, szürreális világának hangulatát.


A művészetében a szobrászatot, az emberi testet igyekszik ötvözni a divatmárkák luxustermékeivel, ezért nem lehet róla kizárólagosan divatfotósként beszélni. Sokoldalúságát bizonyítja, hogy a fényképezés mellett reklámfilmeket is forgat, felsőfokú végzettségét pedig alkalmazott nyelvészetből szerezte.


Az alkotás során rengeteg dolog inspirálja, mint például a szürrealizmus és a dadaizmus, a new wave időszaka, valamint a brit poszt punk szcéna. Emellett a képek jól tükrözik Madame Peripetie tündérmesék és sci-fi könyvek iránt szenvedélyét is. A karakterek tervezése kiemelkedően fontos az művészetében, fotóihoz a modelleket, a karaktereket nagy műgonddal válogatja.


Kevesen tudják, hogy, hogy a fotósnőnek magyar vonatkozású munkái is vannak. Először Mojzes Dóra divattervező kollekciója keltette fel érdeklődését, melynek eredményeként igen különleges, szürreális világot teremtett az amúgy sem hétköznapi ruhadarabok köré. Később a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen végzett Nyíri Éva öltözékeit használta fel, megalkotva a sötét, melankolikus hangulatú “Black On Black”, illetve a Nico magazinban megjelent “Warriors In The Dark” fotósorozatokat.



Képeit elnézve kijelenthetjük, hogy Madame Peripetie méltó a nevére, stílusa valóban meghökkentő, váratlan, gyakran sokkal művészibb is, mint a hagyományos divatfotósoké. A fényképeit inkább hasonlíthatjuk Dalí vagy Picasso alkotásaihoz, mint a magazinokban feltűnő hétköznapi, sokszor szürke divatfotókhoz.


A képek forrása: www.madameperipetie.com

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szia!

Nagyon tetszik a blogod!:) Van egy új, állandó olvasód!
Mellesleg én is blogolok, vess rá egy pillantást!

http://moncheribomb.wordpress.com/

Üdv:

Nara

2012. január 27. 16:26
Mészáros Judit írta...

Szia!
Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszik a blog!
Én is megnéztem a Tiédet és ment is rá a lájk facebook-on:) Nagyon jó témákról írsz, majd olvasgatom!
Sok sikert hozzá:)
Judit

2012. január 27. 21:06

Megjegyzés küldése