2011. december 1., csütörtök

Így várd a Mikulást

December az ünnepek hónapja, hiszen a Mikulástól a karácsonyon át egészen szilveszterig rengeteg alkalom adódik, hogy azokat a ruháinkat is hordhassuk, amelyeket az év többi részében nem igazán tudunk kihasználni. Ebben a bejegyzésemben három ruha-összeállítást készítettem Mikulásra: egy hétköznapit, egy szolidan elegánsat és egy kifejezetten ünnepélyes, alkalmi szettet. 


Hétköznapi:

A piros nem hiányozhat egyik összeállításból sem, hiszen amellett, hogy a Mikulás kabátjának színét idézi, igazán kellemes és feltűnő látvány a téli szürkeségben, így garantáltan minden szem rá fog szegeződni egy ködös, havas téli napon. Ebben az összeállításban a kabát színének választottam a pirosat. Mivel ez már önmagában egy elég erős szín, hozzá egy teljesen egyszerű, kék csőfarmert ajánlok. Emellett a kiegészítők is visszafogottabbak, a fekete árnyalatot a lakk teszi elegánssá, mind a táska, mind a csizma esetében. Mivel már elég hidegek a napok, ajánlatos hozzá illő sapkát, sálat és kesztyűt választani.



Elegáns:

Az elegáns szettben szintén központi szerepet tölt be a piros, mely ez esetben a csodaszép blézernek a színe. A fekete gallér adja magát ahhoz, hogy az öltözékben hozzá illő fekete ruhadarab is szerepeljen. Ezért egy fekete kosztümnadrággal párosítottam össze, valamint egy színben hozzáillő, egyszerű fekete ujjatlan pólóval. A téli ünnepeknek, leginkább a karácsonynak meghatározó színe az arany, amely az összeállításban is megjelenik a cipő és a lapos kistáska esetében. A szettet kiegészítettem egy elegáns rúzzsal, melyet akár a Mikulástól is megrendelhetünk.
Ünnepi:

A harmadik szett olyan szép és ünnepélyes, hogy akár a karácsonyi vacsorához, vagy egy elegánsabb szilveszteri partihoz is ideális. Középpontban itt is a piros, amely már nemcsak egy kabát, vagy felsőrész , hanem az öltözék domináns darabjának, az elegáns ruhának a színe. Szépsége abban rejlik, hogy nem is túl rövid, nem is túl kivágott, mégis gyönyörűen kihangsúlyozza viselője alakját. Stílusát leginkább Audrey Hepburn ruháihoz lehetne hasonlítani. A ruha elmaradhatatlan kelléke az egyszínű fekete nejlonharisnya, mely még elegánsabbá teszi viselőjét. A karácsony és a báli szezon kedvenc színe, az arany is feltűnik, hiszen mind a cipő, mind a táska esetében megjelenik, a feketével kiegészülve. Az ünnepélyességet fokozhatjuk szép ékszerekkel,  például a képen látható arany masnishoz hasonló gyűrűvel.
 

Meglepetés!  

A Divatkirályság sem feledkezik el olvasóiról, ezért érdemes lesz dec.6-án ránézni a blogra, mert különleges, Mikulás-napi meglepetés készül!

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése