2012. március 11., vasárnap

Paris Je T'aime

Régen írtam már utazós bejegyzést, pedig nagyon sok szép divatfotó helyszín van még hátra! Ezek közül is kiemelkedik a divat fővárosa, Párizs! Nem találkoztam még olyan emberrel, akit hidegen hagyott volna a város hangulata, különleges atmoszférája. Nemcsak a történelemhez vagy a művészethez, de a divathoz is ezer szállal kötődik, a divathetek állandó helyszíne, a legnagyobb divatházak bölcsője, nem utolsó sorban pedig a világhírű francia sikk őshazája. Annak ellenére, hogy a város neve egyet jelent a divattal, mégsem készül annyi "párizsos" divatfotó, mint amennyit gondolnánk. Azért persze találni szép számmal, hiszen a csodaszép város sok fotóst megihletett az évek folyamán. Kezdődjön a virtuális idegenvezetés!



Notre Dame:

A Notre Dame egyike azoknak a nevezetességeknek, mely alapján azonnal beazonosítható, hogy Párizsban járunk. Turistáknak kötelező program, meg kell csodálni a templom impozáns méretét, részletgazdag díszítését. A Vogue Italia fotósát is megihlette a Notre Dame egyedülálló hangulata, ezért választotta azon képének helyszínéül, amelyen Anja Rubik szupermodellt láthatjuk turistaként. A csodálatos épületet érdemes hátulról is szemügyre venni, ezt tette a fekete-fehér divatfotó készítője is.






Sacre Coeur:

Nekem személy szerint a kedvenc helyem Párizsban a bohém, megannyi festőnek, művésznek otthont adó Montmartre. Ez a városrész a nyüzsgő központtól távolabb található, maga a béke szigete régi házaival és macskaköves utcáival. Ennek a békés résznek a képét uralja a Sacre Coeur, mely egyedi építészeti stílusával kitűnik a párizsi templomok közül. A bazilikától egyébként csodálatos panoráma nyílik az egész városra. A Vogue Italia fotója megint a turisták szemszögéből mutatja a templomot, a másik képet elnézve azonban egy sokkal otthonosabb, nyugodtabb hangulatot érezhetünk.







Concorde tér:

A Montmartre nyugalma után a Concorde tér Párizs egyik legforgalmasabb, legnyüzsgőbb helyszíne. A hatalmas tér közepén elhelyezkedő egyiptomi obeliszk határozza meg az egész látképet, mellette eltörpülnek a díszes szökőkutak is, melyek közrefogják. Georges Dambier ezt a teret választotta 1960-ban készült bolondos fotójának helyszínéül, de több híresség, mint például Audrey Hepburn vagy Coco Chanel is meg van örökítve, amint Concorde téren sétál. A mai napig előszeretettel használják fel divatkampányok háttereként, 2012-ben éppen a Ellassay fotóztatta itt modelljét, Jessica Stam-et, aki a márka őszi-téli kollekcióját mutatja be.






Louvre:

A múzeumot méltatlanul keveset használják fel divatfotók háttereként, pedig impozáns látvány a történelmi épület és a sok vitát kiváltott üvegpiramis kettőse. Ennek ellenére találni egy-egy olyan képet, amelyet itt készítettek. Érdemes megemlíteni azt az ötvenes években készített vintage divatfotót, melyen a modell a Louvre metrómegállónál pózol. Ugyan az épület nem látszik, a képnek mégis hamisítatlan párizsi hangulata van, a modell öltözéke pedig tökéletesen megfelel az akkori francia sikknek.





Eiffel-torony:

Végül következzen a város elsőszámú nevezetessége. Nem lehet nem megnézni, az Eiffel-torony kötelező program minden Párizsba látogató számára! A torony a francia divatházak nagy kedvence, rengeteg kampány, fotó, film készült ezen a helyen, hiszen valóban nem mindennapi építészeti csodáról van szó! A Dior már 1954-ben az Eiffel-toronnyal reklámozta ruháit a Vogue hasábjain és úgy tűnik, a francia divatház töretlenül rajong érte. Marion Cotillard a torony szerkezetén egyensúlyozva népszerűsíti a házat, egy másik modell lufikkal száll a magasba a Dior Chérie parfüm reklámjában. Emellett számos divatfotót találni még, melyen itt-ott feltűnik a Párizs jelképének tartott torony, amelyet meglátva mindig arra gondolok: Paris Je T'aime! <3
















 

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése