2014. október 22., szerda

Div / art: Kulcs a stílushoz

Az olasz Dolce & Gabbana divatház egyik fő inspirációját a katolikus vallás, az olasz keresztény egyház adja. Templomi mozaikos kollekciójukról már írtam egy cikket korábban, azonban a 2014-es téli szezon ruhadarabjai között ismét találtam az egyházra utaló szimbólumokat. A Dolce & Gabbana modelljeinek ruháit ugyanis a Vatikán zászlaján szereplő kulcsok díszítik. A kétkulcsos lobogó 1929 óta jelképezi a Pápai Államot, XI. Piusz pápa ugyanis ebben az évben írt alá Olaszországgal egy olyan államszerződést, melyben ugyan lecsökkentett területtel, mégis szuverén államként létezhetett.

A Vatikán zászlaja négyszögletű, amely két függőleges sávra (sárga és fehér) oszlik. A fehér sávban jelenik meg az állam címere, amely három motívumból áll össze. Az első a pápai tiara (korona), mely alatt helyezkednek el a Dolce & Gabbana ruhákon is megjelenő, egymást keresztező kulcsok. Máté evangéliuma alapján ezek jelképezik a mennyország kulcsait, melyeket Jézus adott át Szent Péternek. Mivel a pápákat Szent Péter örököseinek tekintjük, ezért Ők a kulcsok őrzői is. Az arany és ezüst kulcs egy vörös kötéllel van összekötve, mely valószínűleg a papi életet szimbolizálja. Ez kapcsolja össze a mennyek országát és a földi életet.




Lássuk ugyanezeket a Dolce & Gabbana 2014-es őszi/téli kollekciójának bemutatóján:









0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése